Az állatasszisztált terápia története, formái, felhasználásának területei, pszichológiai hatása.

Az állatasszisztált terápia (Animal Assisted Therapy – AAT)

Az állatterápia vagy állatasszisztált terápia olyan foglalkozás, amikor a terapeuta (gyógypedagógus, gyógytornász, logopédus) és a terápiás állat felvezetője különféle állatok alkalomszerű közreműködésével végzi a gyógykezelést vagy beteg- és idősgondozást.

A terápia menetét a kívánt célt a szakember határozza meg, ehhez a kutya felvezetője úgy kapcsolódik, hogy megalkotja a cél eléréséhez szükséges feladatot. A terápia célja tehát az, hogy az állatok segítségével valamilyen kívánt hatást váltson ki a célszemélyekből. Ez lehet egyszerűen csak egy hangulatjavító benyomás, hogy az emberek könnyebben viseljék testi-lelki gondjaikat, és az élményszerűséggel derűt, örömöt, meghatódottságot csempésszen be az apátiával fenyegető, keserű mindennapok valóságába, de lehetnek komolyabb mentálhigiénés funkciói is. Például, hogy csökkentse a klinikai szorongást, félelmet, szociális izolációt, illetőleg növelje az empátiát, a kommunikációs hajlamot, az aktivitási kedvet, az önelfogadást, stb. Ennek megfelelően az állatterápiát többféle egészségügyi területen alkalmazzák – természetesen más-más kritériumok szerint: a felnőtt – és gyermekgyógyászatban, az idősgondozásban, a fogyatékossággal élők mentálhigiénés és készségfejlesztő foglalkozásai, valamint az idegrendszeri rendellenességekkel és mentális zavarokkal küzdők kezelése során. Az állatterápia nem csupán egy filantróp, joviális gesztus, hogy röpke mosolyt csaljunk a páciensek arcára. Tudományos tanulmányok és cikkek egész sora bizonyítja, hogy az állatok milyen, tudományosan mérhető, jótékony hatással vannak az emberek gyógyulására és rehabilitációjára.

Két féle foglalkozást különböztetünk meg:

1: látogató terápia ez az a fajta ahol a kutya csak a jelenlétével van jelen a terápiában – minimális fejlesztés itt is létrejön, hisz a finom motoros mozgást itt is fejleszti (simogatás, etetés, labdadobás, stb.).

2: fejlesztő terápia ahol aktív feladata van a kutyának. Itt olyan eszközzé lép elő ahol egy fajta motivációs tényezőként működik (pl. utánzós feladatok vagy az akadálypályás feladatok).

Mindkét esetben a kutya csúnya hasonlattal élve csupán eszköz a cél elérése érdekében legyen az egy érzelemnyilvánítás vagy egy súlyos sérült gyereknél a guggolás.

A harmadik típusú „terápia” nem valódi terápia, de itt is motivációs eszközként működik, ez pedig az egészséges gyermekek oktatása óvodában. Ez nem tartozik szorosan a terápiákhoz, mégis egy fajta terápiás feladat.

A siker titka állat és beteg ember között, hogy a kutya nem ítéli meg, előtte nem szégyelli magát a sérült vagy beteg páciens. Nincs kisebbségi érzése ezért könnyebben teremt kapcsolatot vele. A siker másik fele pedig és ez különösen a kutyákra érvényes: a magasan fejlett szociális érzék. Alkalmazkodik, de nem hagyja lerázni magát, sokszor erőszakosan is próbálja felvenni a kapcsolatot pl. az ölébe teszi a labdát és nem tágít tőle, bökdösi a tenyerét ezzel simogatásra ösztönözve a pácienst.

Hazai és külföldi kutatások is igazolják, amit már régóta tudunk: a közvetlen környezetünkben, a velünk együtt élő állatok jótékony hatással vannak közérzetünkre. Sőt, bizonyos helyzetekben egy szeretett állat puszta jelenléte is gyógyerővel bír.

Az ember–állat kapcsolatban rejlő „gyógyító” lehetőségek kihasználásának egy speciális területe az, amit ma állatasszisztált terápia (Animal Assisted Therapy – AAT) néven ismer a szakirodalom. A terápiás állatok alkalmazásának története az első világháborút követő időszakra nyúlik vissza, amikor Washingtonban a St. Elizabeth Kórházban először alkalmaztak egy mentálhigiénés programban közreműködő állatokat. Később a társállatok jótékony hatását a szomatikus betegek gyógyításánál is felhasználták, az 1940-es években a háborús sérültek lelki felépülését a kórházak udvarán élő állatok gondozása segítette. A klinikai pszichológiában azonban csak az 1960-as évek végén kezdett gyökeret verni ez az eljárás, mégpedig egy véletlennek köszönhetően.

Boris M. Levinson amerikai pszichiáter 1968-ban figyelt fel az állatterápia jótékony hatásaira. Súlyosan szellemi fogyatékos és szociális viselkedési zavarokkal küzdő, teljesen magukba zárkózott gyerekekkel foglalkozott, egyszer kénytelen volt rendelőjébe magával vinni Jingles nevű retrieverét is. Aznap éppen egy olyan szociális viselkedési zavarral küzdő kisfiúval volt találkozója, akinek már egy hónapja sikertelenül próbálta elnyerni a bizalmát, és így képtelen volt a terápia érdemi részét elkezdeni. Nem kis meglepetésére azonban a kutya jelenléte segített a rapport kialakításában; a kis páciens odament a kutyához, simogatta, elkezdett hozzá beszélni, majd a kutyával kapcsolatos kérdései által a pszichológussal is szóba eredt, így sikerült terápiába vonni a gyermeket. Ezek után látott neki Levinson az új módszer kidolgozásához (Levinson, 1969). Azóta a speciális fejlesztő munkát végző terápiás állatok pszichológusok, pszichiáterek, gyógypedagógusok és egyéb terápiás szakemberek által történő alkalmazása világszerte egyre népszerűbb módszerré vált. A mozgásfejlesztésben fontos szerepet játszó lovak (terápiás lovaglás) mellett a legkülönbözőbb fejlesztési céllal végrehajtott foglalkozások „asszisztenseiként” elsősorban kutyák szerepelnek, hiszen kifinomult szociális, kommunikációs és együttműködési készségeik nagyban megkönnyíthetik a fejlesztési folyamatba való bevonásukat.

A terápia elsősorban Angliában és az Egyesült Államokban terjedt el, de Svájcban, Németországban, Hollandiában is kezelnek gyermekeket és időseket a módszerrel. (Angliában 1983 óta a Pet As Therapy állatterápiás mozgalom már 10 600 olyan kutyát és macskát jegyez, akikkel folyamatosan látogatják a kórházi betegeket).

Az állatasszisztált terápia gyakorlati jelentőségét érzékelteti az a statisztikai adat, miszerint például az Egyesült Államokban közel húszezer képzett „terápiás kutya” dolgozik rendszeresen, s az általuk ellátott személyek száma meghaladja a kétszázezer főt. És bár hazánkban csak néhány tucat terápiás kutya dolgozik, az EU országaiban mintegy öt–hatezer ilyen állatot tartanak nyilván, akik Európa-szerte a legkülönbözőbb terápiás programokban, például a mozgási, értelmi, érzelmi-akarati képességek fejlesztésében vagy az idősellátásban, illetve pszichoterápiás célok megvalósításában működnek közre.

A terápiás állatok gyakorlatban történő alkalmazásának ily módon való felvirágzását azonban sajnálatos módon nem kísérte az ilyen irányú kutatások megfelelő mértékű előrehaladása. Pedig már közel harminc éve publikált, helyzetértékelő áttekintésükben Cindy C. Wilson és F. Ellen Netting (1983) megállapították, hogy az AAT (legyen az bármilyen kontextusban, célcsoporttal és fejlesztési cél érdekében végrehajtott program) jövőbeni karrierje azon áll vagy bukik, hogy rendelkezünk-e kellő mennyiségű és minőségű empirikus adattal az egyes technikák hatékonyságát, hatásmechanizmusát és korlátait illetően. Ezzel összhangban jelent meg az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet állásfoglalása, amelyben kijelentik, hogy bár még nincs a társállatok és állatasszisztált terápiák előnyös hatásait illetően elegendő tudományos bizonyíték a kezünkben, nagyon ígéretes kutatási területek bontakoznak ki e tekintetben (National Institute of Health, 1988.). Elméleti tudományos szempontból, de gyakorlati (egészségügyi és gazdasági) jelentőségénél fogva is fontos stratégiai cél lenne az ez irányú kutatások erősítése.

Ugyan ezek az iránymutató felhívások nem voltak teljesen hatástalanok, hiszen az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt a témával foglalkozó, referált folyóiratokban közzétett vizsgálatok száma, e kutatási eredmények állandó bírálatok kereszttüzében vannak (Wilson – Barker, 2003), jórészt a nem eléggé következetesen alkalmazott módszertani, kutatástervezési hiányosságok miatt. A módszertani problémák részben arra vezethetők vissza, hogy a tudományos kísérletezés által megkövetelt kritériumok és a gyakorlati fejlesztés szempontjai gyakran nehezen összeegyeztethetők, sőt, egymásnak ellentmondóak is lehetnek. A mintaválasztás tudományos szempontjainak érvényesítése, a megfelelő kontrollok elvégzése, és a tudományos kritériumoknak megfelelő kimeneti változók mérése a gyakorlati fejlesztésben érdekeltek számára felesleges teher, sőt egyenesen nemkívánatos is lehet, hiszen érthető okokból például a fejlesztésben részt vevő fogyatékos gyermek szülőjének kizárólagos szempontja a gyermek teljesítményében mutatkozó „bármi áron és bármi módon” elérhető fejlődés. Így aztán nem csoda, hogy a témával kapcsolatban publikált kutatások túlnyomó többsége a hipotézis-„generáló” kategóriába esik, és csak kisebbségben vannak valódi hipotézis-„tesztelő” vizsgálatok, a formális állatasszisztált terápiás programok hatásainak vizsgálatára pedig alig történt mérvadó elemzés.

Fontos hangsúlyoznunk, hogy az állatterápia nem univerzális csodaszer. Egy kritikai áttekintés (Wilson, 2004.) szerint a kutyás terápiás foglalkozásokról készült tanulmányok közel egyharmada teljesen alkalmatlan arra, hogy az eljárás hatásosságát illetően bármiféle következtetésre juthassunk. A programok valamivel több, mint húsz százaléka esetében találta úgy, hogy egyértelműen pozitív hatása volt az eljárásnak, és ugyanilyen arányban vannak azok a közlemények, ahol nem volt elegendő bizonyíték a pozitív hatás elfogadására, illetve ahol egyértelműen hatástalan volt a kutyás terápia. Végül pedig a tanulmányok 7%-a egyértelműen negatív hatásokról számolt be. Mindezek alapján csak annyit tudunk tehát, hogy a terápiás programok egy jelentős része valószínűsíthetően pozitív hatással lehet a fejlesztési cél elérésére, e felmérés ugyanakkor szembesít az állatterápiáról meglévő tudásunk hiányosságaival, és kellő mértéktartásra, óvatosságra int a módszer kritikátlan alkalmazásával kapcsolatban.

Jelenleg tehát nincsenek kellő ismereteink arról, mely körülmények között mely páciensnek jó az ilyen kezelés, és az AAT hogyan viszonyul hatásmechanizmusában az alternatív terápiás megoldásokhoz. Fontos lenne azoknak a helyzeteknek és egyéneknek az azonosítása, ahol / akiknek az állatterápia nem hatékony, sőt esetleg káros. Probléma az is, hogy az adott terápiás folyamatban a célhoz leginkább alkalmas állat kiválasztásáról túl keveset tudunk még, és arról sincs fogalmunk, hogy milyen jellemzőkkel bíró terápiás (társ) állatnak van a leginkább pozitív egészségügyi és jólléti hatása a különböző szociokulturális környezetben élő embereknél. Végül, de nem utolsósorban, az egészségügyben való elfogadtatásához az AAT módszertanát jelentősen javítani kell, beleértve a reprezentatív, véletlenszerűen kiválasztott mintákon alapuló leíró vizsgálatokat, a longitudinális elemzéseket, illetve a különböző terápiák protokolljainak az összehasonlíthatóság érdekében történő standardizálását.

A gyerekek és az állatok közötti viszony, a hatás, a kölcsönhatás még erősebb lehet, hiszen a kisgyerekek ösztönösen, félelem nélkül hajolnak le az állatokhoz. Ha nem szereznek be valamilyen negatív tapasztalatot, vagy ha a szülő át nem ülteti saját, állatokkal kapcsolatos félelmeit, kudarcait és előítéleteit a gyermekbe, akkor a kapcsolat állat és gyerek között bizalommal, gyengédséggel, megértéssel és szeretettel teli lehet.

Ez az érzelmekben gazdag kötődés lehet az alapja az állatterápiának, amely sérült, beteg, esetleg magatartási vagy tanulási zavarokkal küzdő gyerekek esetén is hatékony alternatív, kiegészítő terápiaként működhet. A terápia feladatai lényegében a megelőzés (prevenció), a gyógyítás (korrekció), a képességfejlesztés, a nevelés, valamint az életminőség javítása, fogyatékosságból eredő hátrányok csökkentése, kompenzációja, pszichés funkciók (érzékelés, észlelés, emlékezet, figyelem, gondolkodás) fejlesztése, motoros funkciók fejlesztése: nagy mozgások, finommozgások koordinációja, helytelen mozgások korrekciója, adekvát mozgások kialakítása, tartási hibák csökkentése, egyensúly-érzék, ütem- ritmusérzék fejlesztése, az érzelmi-, akarati élet, a viselkedés, a magatartás, a cselekvés pozitív irányú befolyásolása, önállóságra való nevelés és a célcsoport életkorának megfelelő fegyelem, kitartás céltudatosság, felelősségérzet, a kötelességtudat kialakítása.

Az állatterápia számos pozitív változást elősegíthet, úgy, mint szociális készségek javulását. Az állatok használhatók csoportterápia részeként, hogy elősegítsék a kommunikációt és növeljék az összpontosítás képességét. Egy személy önbecsülésének növelése, valamint a szorongás és magányérzet csökkentése csak néhány dolog az állatterápia lehetséges előnyei közül.

Az emberek és állatok közötti köteléket otthonok milliói bizonyítják napról napra. Ez a terápia egyre elterjedtebbé válik a különböző létesítményekben is, beleértve a kórházakat, iskolákat és bentlakásos otthonokat.

Hazai viszonyaink meghatározzák, sőt, kicsit szűkítik is a kört, de azért nagyon sok állatfajta alkalmas terápiás „eszközként”. És nem véletlenül kerül az eszköz idézőjelbe, sokkal inkább lehet, sőt kell ugyanis az állatokra terápiás segítőként tekinteni, mint puszta eszközre vagy módszerre. Akadnak, akik az „állatasszisztencia” definíciót használják, és a tapasztalatok alapján ez a jelölés sem túlzó.

Hazánkban a leggyakrabban alkalmazott terápiás állat a ló és a kutya. Ám a családban egy leleményes és a gyermeke fejlődését, aktuális állapotát helyesen felmérő szülő, akár szakember javaslatára, akár saját maga, bármilyen kisállatot bevonhat gyermeke gyógyításába, fejlesztésébe – feltéve, hogy gyermeke kedveli az adott fajtát, és az állat gondozása – részben vagy egészben, és itt természetesen a gyermek életkora, vagy betegségének típusa, súlya, sérülésének foka is mértékadó – a gyermek feladata lehet. Nem minden esetben képes ugyanis a gyermek az állat ellátására, ám ilyenkor is elő kell segíteni a rendszeres kontaktus lehetőségét, amelyre a gyermek és az állat közötti kapcsolat biztonságosan és érzelem gazdagon felépülhet.

A sérült gyerekek terápiás lovagoltatása egyre szélesebb körben terjed, többek között azért, mert ez módszer egyfajta gyógytorna is: a lépésben vezetett ló hátának mozgása speciális módon mozgatja át a rajta ülőt. A ló mozgásimpulzusokat küld a beteg gyerek medencéjén keresztül a gerincoszlopon át az agyig, ahol az agyat ingerelve mozgásválaszokat csalogat elő. Hogy miért jó ez? Mert nagyon hatékony kórosan csökkent izomtónusok esetén, újratanulható segítségével a mozgás és a járás, továbbá fejleszti a koordinációs képességet, és javítja az egyensúlyérzéket.

Komplex módszernek tekinthető, mert egyszerre hat a neuoromotoros – idegrendszeri, szenzomotoros, érzékelő idegpályák, látás, hallás, szaglás, tapintás, mélyérzékelés – és a pszichomotoros területen, miközben sikerélményt ad, növeli az önbizalmat, arról nem is beszélve, hogy a ló és a gyermek között kialakult érzelmi áramlás pozitív energiákkal tölti fel a beteg gyermeket. Nagyon fontos azonban, hogy lovas terápiát csakis orvos diagnózisa alapján, képzett gyógytornász irányíthat.

Ha kutya és egészségügy, akkor elsősorban mindenki a vakvezető kutyákra gondol. A látássérült emberek körül valóban felbecsülhetetlen a kutyák segítő jelenléte, ám nem csak a látásukban korlátozott gyerekek élvezhetik a kutyák szerető, megnyugtató segítségét. Egy kutya szinte minden gyereket képes fejlesztő munkára motiválni, megmozgatja, szóra, mosolyra, vagyis szociális interakciókra bírja a magába forduló, kezdeményezésre más módon akadályozott gyerekeket. Eközben a feszültségekkel teli, agresszív gyerekek görcseinek oldásában, valamint a túlmozgásos gyerekek lecsillapításában is szerepet kapnak, az önbizalom fejlesztésében pedig bizonyos esetekben szinte elengedhetetlen egy hűséges, feltétel nélkül szerető kutya készséges odaadása.

Kutyaterápia esetén jó tudni, hogy célzottabban lehet alkalmazni kiképzett ebeket terápiás munkára, hiszen a vezényszavakra reagáló kutyák azok, amelyek például a mozgásukban korlátozott gyerekek rehabilitációjában tudnak hatékonyan segíteni. Ugyanakkor más területen minden, fajtától, mérettől független kutya betölthet segítő szerepet, legyen a cél az értelmi képességek fejlesztése, lelki betegségek gyógyítása vagy a szociális éretlenségből fakadó hátrányok kiküszöbölése.

Bár a kutyákat aligha múlja felül, azért egyes esetekben – főleg, ha negatív tapasztalatok miatti görcsökről van már szó – egyéb fajtájú kisállat is remek megoldás lehet. Most elsősorban szőrös, meleg, tenyérbe bújó kisállatokon van a hangsúly, ám akad néhány szempont, amit az állatok kiválasztása esetén és a gyakorlati munka során be kell tartani:

Csakis teljesen szelíd állatot szabad gyerekek közelébe engedni!
Fertőző betegségektől mentes, teljesen egészséges állat alkalmas terápiás segítőnek.
A gyermek ne legyen allergiás az adott állat
Legyen vevő az állat az érintésre, szeresse a simogatást.
Súlyos betegség vagy nagyfokú – értelmi, testi – sérülés esetén ki kell kérni szakember véleményét a terápiás állat megválasztása előtt.
Meg kell engedni, hogy a gyermek legyen a gazdája az állatnak, legyen egyértelmű, hogy az állat életében is a gyermek a legfontosabb személy. Csak akkor vedd át az irányítást, vagy avatkozz be, ha a gyermek érdeke ezt kívánja.

Az állatterápia eredményesen alkalmazható az autizmus, a depresszió, a szociális éretlenség, a beszédzavarok (megkésett beszéd, dadogás, hadarás), a hiperaktivitás, a mozgáskorlátozottság és a szellemi fogyatékosság kezelésében is. A válófélben lévő vagy frissen elvált szülők gyermekei számára is valódi kincs lehet egy állat, akibe lelkileg és olykor fizikailag is bele tud kapaszkodni a gyerek, miközben darabokra hullik a világ körülötte.

Műszeres vizsgálatok azt is bizonyítják, hogy az „állattárs” puszta jelenléte is csökkenti a vérnyomást és a pulzus szaporaságát. Továbbá azt állítják, hogy reumásoknak segít, ha pórázon vezetik kedvelt négylábújukat (legyen az kutya vagy vadászgörény), mert ilyenkor kevésbé érzik a gyulladt ízületek okozta fájdalmat, simogatáskor pedig fellazulnak a merev ujjak.

Nagy sikereket értek el autista gyermekeknél is a terápiás állatokkal, mert az állatok szinte olyan kevés elvárást támasztanak az autista gyermekkel szemben, mint a körülöttük lévő tárgyak. Nem keltenek félelmet bennük, és ez által lehetővé teszik a kíváncsiság felébredését. Sikerként értékelhető a nem tárgyi objektumokkal szembeni félelem csökkenése, hiszen a gyermekeket nem kényszerítik új tapasztalatok megszerzésére, ők önként nyílnak meg.

Az AAT mellett említést kell tenni az állatasszisztált aktivitásról (AAA) is, mely az állat puszta jelenléte által az emberre kiváltott pozitív fiziológiai hatásokat használja fel, lényege a foglakozásokon résztvevő személyek életminőségének növelése, melynek során általános célokat jelölnek ki és a fejlődést sem követik nyomon. Az általános céljai az állatasszisztált aktivitásnak az izoláltság csökkentése, pozitív kapcsolat kialakítása, részvétel igényének erősítése, szociális képességek fejlesztése, empátiás képesség és kommunikációs képesség fejlesztése valamint a stressz csökkentése.

KUTYA

A kutya az egyik legelterjedtebb terápiás állat, mivel szociálisan érzékeny, jól alkalmazkodik és nagyon fejlett a non-verbális kommunikációja. Fontos még, hogy a kutyák nagyon jól tudnak alkalmazkodni a változó körülményekhez, jól viselik a szokatlan körülményeket és gazdájukhoz a végsőkig hűek. Noha nehéz tudományosan mérni és számszerűsíteni a kutyaterápia előnyeit, nem kérdéses, hogy az emberek és állatok közötti mágikus kölcsönhatás félreérthetetlen. A könnyek felszáradnak, a mogorva kinézet pedig mosollyá alakul át. Végül, de nem utolsó sorban a magány és az elszigeteltség érzése is könnyen megtörhet egy egyszerű érintés és ölelés által. A kutyák feltétel nélküli szeretetet és határtalan türelmet nyújtanak gazdáiknak, melyekre egyetlen ember sem képes.

Az állandó kutyaterápia során sok féle dolgot fejleszthetnek a szakemberek. Az autista csoportnál a kutyás napokon a reggel a felkészüléssel kezdődött: kutya tányérjának törölközőjének kikészítése, konyhatechnikai feladatok pl. jutalomfalat felaprítása, edényekben való elhelyezése. A kutya megérkezésekor a kutya ellátása, megitatása is a gyermekek feladata volt. Ezek plusz lehetőséget adnak a nevelésre a gyógypedagógusoknak, vagy például a rendrakás, foglalkoztató szoba elrendezése takarítás is az ő reszortjukká vált.

Ma már vannak autistákat segítő kutyák is, itt nyilván a kommunikációs készség fejlesztése, a nyugodtság megtartása és a stabilitás teremtése a kutya feladata. Ezeket a kutyákat habilitációs kiképzők képezik és személyi segítő vizsgát tesznek. A rohamjelző kutyáknak is vannak hasonló hatásaik, hiszen egyrészt elképzelhető h csupán a kutya jelenléte ad egy olyan pozitivitást, ami miatt a rohamok száma csökken, másrészt a társadalomba való visszailleszkedést is elősegítik.

Azért a leggyakrabban alkalmazott állat a kutya, mert ez a legelérhetőbb a mi környezeti fizikai és anyagi létünkben. A kutyával való foglalkozás spontán hatásai: ismeretek bővítése, a stressz enyhítése, társra találás, szociális katalizátorok, az empátiás készségek fejlesztése, a természet iránti vonzalom fejlődése, a biztonság érzete, az irányító szerep gyakorlása.

Vannak gyermekek, akik rossz élmény miatt, vagy egyszerűen a szülők aggodalmaskodása, saját félelmük kivetítése miatt félnek a kutyáktól. A gyermeket érdemes szembesíteni félelme tárgyával, jelen esetben a kutyával, és megmutatni neki, hogy nem minden kutya bánt vagy akar neki ártani. A félős gyermeket egy a kutyától nem félő gyermek jelenlétében kell erre rávezetni, hogy lássa, a másik gyermek hogyan viselkedik a kutyával. A kutyát mozdulatlan helyzetben (fekvő) a gyermek könnyebben meg tudja simogatni, majd a félelem csökkenésével nőhet a kutya mozgásintenzitása is.

Pontosan ismerni kell a terápiás csoportban részt vevő gyermekek állapotát, életkorát, fejletségi szintjét és a problémáival társuló rendellenességeket.

MACSKA

A macskák a kutyákhoz hasonlóan szintén nagyon elterjedt terápiás állatok. Macskák esetében kulcsfontosságú a nyugalom, valamint az, hogy tűrje a simogatást, és ne legyen sem nagyon félénk, sem agresszív. Hozzá kell szoktatni őket a pórázhoz, az utazásokhoz. Kevesen tudják, hogy a dorombolás eredetileg a szoptató anyamacska és kölykei közötti kommunikációt szolgálja, bár a tudósoknak máig nem sikerült kideríteniük, hogy tulajdonképpen hogyan dorombol a macska. A dorombolás a hízelgés, az öröm kifejezése mellett nyugtató célzatú is. Még a beteg vagy sebesült macskák is dorombolnak, mert érzik gazdájuk szorongását, és nyugtatni akarják a szeretett embert. Műszeres vizsgálatok is igazolták, hogy ha az ember ölében doromboló macskát tart, mintegy 20%-kal csökken a vérnyomása. Akik együtt élnek házi kedvenceikkel, azoknak tartósan alacsonyabb a koleszterinszintjük, a vérnyomásuk, valamint a stressz-szintjük. A macskadorombolás alacsony frekvenciás rezgései – kísérletekkel igazolhatóan – meggyorsítják még a csonttörések utáni gyógyulást is.

LÓ

A terápiás lovaglásról, a hippoterápiáról már biztos sokan hallottak. Ehhez a lovaknak kiegyensúlyozott, jól tanítható, erős testalkatúaknak kell lenniük. A hippoterápia lényege a ló mozgásában van, ezért főként a mozgást befolyásoló betegségek gyógykezelésénél alkalmazzák. Természetesen pszichológiai problémák kezelésére is alkalmasak a lovak, elsősorban kommunikációs, magatartási- és tanulási zavarok gyógyításánál, kihasználva a lovakkal kialakult érzelmi kötődést. Javasolható továbbá félelmek leküzdésére, agresszió ellen és önbizalom növelésére is.

A lovas terápia ágai:

A hippoterápia orvos által indikált neurofiziológiai alapokon nyugvó fizioterápiás kezelési mód. Ezt a kiegészítő módszert gyógytornász és szomatopedagógus végezheti, képzett terápiás ló segítségével. Elsősorban neurológiai károsodások kezelésében alkalmazott eljárás során a ló lépésben halad. A ló, mint terápiás médium közreműködésével percenként 100-120 terápiás értékű háromdimenziós mozgásimpulzus tevődik át a lovas medencéjén keresztül az egész testre. Az eredmény pedig egy terápiás szempontból hasznosítható mozgásdialógus a ló és páciens között. A hippoterápia neuro-, szenzo-, pszicho-, szociomotoros területen fejti ki hatását. A ló hátán való ülés a patológiás mintától távoli (reflex gátló) testhelyzet felvételére alkalmas, ezáltal a kóros testtartási funkciók kialakulására irányuló mechanizmusok megtörnek, tónusreguláció lép fel. Ugyanakkor a megfelelő tónus megfelelő tartási reakciókat tesz lehetővé, melynek talaján a normál min- tához hasonló működés, mozgáskép alakul ki. A ló háta felől érkező folyamatos, ritmikusan ismétlődő inger stimulálja a törzsizmok működését, mely a felegyenesedés, az egyensúlyi reakciók, koordináció, szimmetria fejlődésére hatnak és egy járáshoz hasonló törzstréninget képez. A fent említett paramétereket didaktikailag a neuromotoros hatás összetevőiként tartjuk számon sok egyéb más tényező mellett. A hippoterápia szenzomotoros hatásának összetevői közé például a testérzékelés, térbeli érzékelés, mélyérzékelés fejlődése tartozik. A pszichomotoros hatás eredményeképpen személyiségfejlődés önértékelés, önbizalom, kommunikációs készség javulása mutatkozhat. Szociomotoros hatás eredményeképpen felelősségérzet, alkalmazkodási képesség kialakulása, kontaktuskészség fejlődése szerepelhet.
Gyógypedagógiai lovaglás, lovas torna és speciális fogathajtás. A gyógypedagógiai lovaglás és voltizsálás célja a tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott, autista, autisztikus, részképesség problémákkal küzdő, látás- és hallássérült, (esetenként mozgássérült), magatartászavaros, hiperaktív, valamint beszéd problémákkal küzdő, esetleg inadaptált gyerekek és fiatalok fogyatékosság specifikus fejlesztése egyénileg, vagy csoportosan a ló, a lovaglás, a lovardai tevékenységek és környezet által. A fejlesztő tevékenységet gyógypedagógus lovas terapeuta végezheti. A gyógypedagógiai lovaglás és lovas torna számos olyan elemet tartalmaz, mely lehetővé teszi a sérült lovasok komplex fejlesztését egy olyan területen, ahol a ló nem eszköz, hanem egy aktív cselekvő társ. Célja a fogyatékosságból eredő hátrányok kompenzációja, az életminőség javítása.

Feltételek, melyek során a gyógypedagógiai lovaglás és lovas torna valóban terápia lesz: A lovas károsodásának, fogyatékosságának pontos ismerete. A lovas egészségi állapotának felmérése és a terápia meghatározása. A ló ismerete. A lovaglás tanításának elméleti és gyakorlati ismeretei. Speciális módszertan. A gyógypedagógiai lovaglás és voltizsálás fejlesztő hatását a következő területeken fejti ki: kognitív funkciók: érzékelés, észlelés, emlékezet, figyelem, gondolkodás és beszéd fejlesztése, motoros és orientációs képességek fejlesztése, érzelmi állapot, akarati cselekvések befolyásolása, szocializálódás elősegítése.

Pszichoterápia lóval: A ló asszisztált pszichoterápia alkalmas a legtöbb pszichiátriai betegség kezelésére, így affektív, depresszív kórképek, szorongásos zavarok, személyiség- és viselkedészavarok, szenvedélybetegek terápiájában is eredményesen használható. Skizofrének kezelésében is sikeresen alkalmazott kiegészítő terápiás forma, az akut pszichotikus fázisokat kivéve. Gyermek pszichopatológia területén a lovas pszichoterápia nagyon jól használható depressziós és szorongásos zavarok, magatartászavarok, autisták, hiperaktív és figyelemzavarral küzdő, valamint kötődési zavaros gyerekek terápiájában.
Parasport: a ló és a lovas együttes felkészülésén alapuló, kondíciónövelő sportszerű tevékenységek összessége. Területei: rekreáció, szabadidős tevékenység, versenysport, élsport.

A lovas terápia célja:

Általános fejlesztés és nevelés, önbizalom erősítése, félelem leküzdése, koncentrálóképesség és az együttműködési készség fejlesztése, érzékszervek fejlesztése, a kontraktúrák, a görcsös izomzat, a szorongás oldása, testtartás javítása, kapcsolatépítés a környezettel, mozgások kontrolláltabbá válása.

Gyógypedagógiai lovaglás javallatai:

– pszichés betegségek, az emocionális fejlődés zavarai

– kommunikációs, viselkedési és tanulási problémák

– pszicho motorikus nehézségek

– beszédfejlődés zavarai

– értelmi fogyatékosság

– autizmus

– terápiás fáradtság

MADARAK

Főként a nagyméretű papagájok használata terjedt el a terápiás foglalkozásokon, de gerléket és kisebb énekes madarakat is alkalmaznak. Ezek a kalitkában élő madarak leginkább bentlakó állatként vállnak a terápia részévé. Fontos, hogy olyan madarat válasszunk, amelyik nem csinál nagy zajt, viszont ha megtanítjuk beszélni, az a foglalkozás előnyére válik.

HASZONÁLLATOK

Érdekes, hogy legelőször inkább haszonállatokat alkalmaztak terápiás célra, mivel az emberek alapvetően – a történelem révén – kötődnek ezekhez az állatokhoz. A gondozás során könnyen elsajátítható a kötelességtudat, a rendszeresség és az önállóság is. Ezt kihasználva hoztak létre például az Egyesült Államokban olyan farmokat, ahol a legkülönfélébb gazdasági állatokat (szarvasmarha, juh, kecske, pulyka, szamár, sertés, kacsa) a gondozottak látják el.

NYÚL

Vonzó, aranyos, mókás megjelenése és puha szőre miatt ideális terápiás állat lehet. Szereti, ha simogatják, és ha megfelelően szoktatják, nem fél az idegenektől sem.

TENGERIMALAC, VADÁSZGÖRÉNY

A tengerimalacok, vadászgörények könnyen tarthatók, nem foglalnak sok helyet, és hamar hozzászoknak az emberi érintéshez. Puha szőrűk miatt kedvelt terápiás állatok.

HALAK

Egy szép akváriumban békésen úszkáló halak látványa kimutathatóan oldja a stresszt és csökkenti a szorongást. Ezen kívül dísze lehet lakásnak, irodának vagy kórháznak egyaránt.

DELFIN

Elsősorban az USA-ban népszerű a delfinterápia, de már egyes európai országban is gyakorolják. Főként autista, Down-kóros, illetve halmozottan sérült gyermekek gyógyulását segítheti elő. Ha a delfin segítette terápiáról beszélünk, először is figyelembe kell vennünk a víz jelentőségét. Azért jelentős hatású terápiás közeg, hiszen az emberi élet egy „vizes” közegben kezdődik, egy védett lebegésben. Természetes életörömükkel, játékosságukkal és kedvességükkel a delfinek intenzív szeretetvágyat és természethez való kötődést ébresztenek bennünk. Ezeket az érzelmeket a szakemberek a terápia során beépítik a gyakorlatokba, ezáltal is gyorsítva a fejlődést. A kapcsolat delfin és gyerek között a delfinek szabad akaratán múlik, akik nagyon természetes terapeuták. Az ő eredendő barátságosságuk az ember felé, az orruk, bőrük tapintásának kellemes érzete, a hangok skálája, amit kiadnak, és az örökös mosoly az „arcukon”, mind izgalmassá és motiválóvá teszik ezeket a találkozásokat a gyermek számára.

LÁMÁK

A lámák főleg különlegességük révén érhetnek el terápiás eredményeket. Bundájuk különlegesen puha, lágy tapintású, mely vonzóvá teszi őket a simogatáshoz. A kezes állatok szeretik is, ha simogatják, sétáltatják őket.

Láthatjuk, hogy szinte bármelyik állatfajjal lehet terápiás foglalkozásokat tartani, azonban a megfelelő állatfaj kiválasztásánál mindig figyelembe kell venni a következőket:

a terápiás célt,
a csoport létszámát,
az állat külső-belső tulajdonságait,
az állat képzettségi fokát,
a beteg hozzáállását,
a speciális igényeket, szükségleteket.

A hatást, akár pszichológiai akár mozgás szervi mindenképpen egyénenként kell vizsgálni. Hiszen az egyének különböző betegségekkel, veleszületett képességekkel bírnak, így nem lehet össze hasonlítani például egy trauma vagy betegség miatt operált agy műtött pácienst egy Autistával. Tehát a siker mértéke egyén függő. Lesznek olyan páciensek ahol egy labda eldobása is hatalmas mérföldkő, míg másoknál elvárás az önálló összehangolt munkavégzés.

Pszichológiai hatások: feszültség – szorongás csökkenése, nyitás a kezelés – kezelő személyzet felé, javuló kapcsolatteremtés, kommunikáció javulása – fejlődése, depresszív hullámok csökkenése, a fáradékony periódusokat öröm érzet váltja fel, összességében a hangulat jobb – kevesebb az ingadozás, általános közérzet javul.

Szervi hatások: ezen belül elkülöníthetjük a mozgás szervi hatásokat melyeknél a finom, és makro motoros mozgások javulása várható. Az izomtónusok erősödnek, a feladatokat pontosabban tudja végrehajtani a páciens, valamint növekszik terhelhetősége. A másik fontos szervi hatása a beszéd – kommunikáció javulása. Itt vannak pszichés hatások is, melyek során gátak szabadulnak fel és a páciens kommunikatívabbá válik, valamint vannak logopédiai hatások, mint a szavak kiejtésének javulása, a hangzók megformálása a megfelelő artikulálás és nem utolsó sorban a szókincs bővülése.

Terápiás feladat típusok:

Állatasszisztált aktivitás: Magyarországon nem alkalmazzák, bizonyos szakrendeléseken, mint a pszichológusnál különböző állatok oldanák a feszült légkört. Itt az állat nem tesz semmit, egyszerűen a jelenlétével oldja a hangulatot a feszültséget csökkenti és a terápiát ez által elősegíti.
Állatasszisztált terápiánál: logopédiai feladatok: jutalom falat fújás – artikulálás elősegítése, bizonyos dolgok, testrészek megnevezése – szókincs fejlesztése.
Pszichológiai feladatok: önkép – testkép bal jobb oldaliság elkülönítése – a kutyán és magán a páciensen is a testrészek megnevezése, megtalálása. kommunikáció javítására – hangos felolvasása annak a kártyának, amit a kutya ad át / így például könnyebbé tehetjük az idegen nyelv oktatását is / önbizalom növelése – irányítsd a kutyát. Beszéltetés – a kutya hordja a labdát, akinek odaviszi, az elmond magáról valamit.
Mozgásfejlesztő feladatok: nagyszerű játékok például az utánzós feladatok, vagy pedig a különböző akadálypályás feladatok. Akadálypályás feladatoknál lehet memóriafejlesztést is belecsempészni. Ezeken felül még a szimplán motivációként működő jelenlét (guggolj le – jutalmazd meg stb.). Ezen feladatok inkább a nagy mozgásokat fejlesztik. A finom motoros fejlesztésekhez használt feladatok: simogatós mondókás játékok, tápszemcse válogatás szín, forma, nagyság szerint, kutya kozmetikai játék. A kutya hámjára feltépőzárazható formák – itt is dupla fejlesztés jöhet létre.